A lelki gyógyulás két alappillére kineziológiai megközelítésből

Kineziológiai megközelítés szerint ahhoz, hogy tényleges változás történjen az életedben, változtatni kell, s meg kell tapasztalni azt, hogy az életünkért felelősséggel tartozunk- ezzel talán mindenki egyet tud érteni.

Sokszor azonban nem tudjuk, hogy mit és hogyan tegyünk. Vagy túl sokat akarunk egyszerre és egy hét után feladjuk, vagy neki sem kezdünk, adott esetben pedig elégtelennek érezhetjük, ha csak apró lépésekben haladunk a cél felé.

Ebben szeretnék most egy kicsit segíteni, és megosztani a két legfontosabb elemét a változásnak, változtatásnak. Ezt a két elemet a kineziológiai oldások során is alapként használom, de önmagukban, kiegészítésként is remekül megállják a helyüket.

1. Az erő megélése a jelen pillanatában

Eckart Tolle neve biztosan ismerősen cseng, hiszen ő az, aki tolmácsolásában bekerült a köztudatba a jelen pillanatának ereje, vagyis a most hatalma.

Ahhoz, hogy hatékony tudj lenni a jelen pillanatában, tehát gyakorlatilag az egész életedben, a múlt korlátait, fájdalmait, szomorúságait, bosszúságait és a jövő félelmeit, bizonytalanságait, feladatait minél inkább el kell engedned. Ez nem arról szól, hogy ne tegyél a jövődért! Sokkal inkább azt jelenti, hogy épp azt tedd meg a legnagyobb figyelemmel, tudatossággal, amit meg is tudsz tenni. Haladj lépésről lépésre, végig a jelen gondolatiságában maradva. Ehhez az kell, hogy figyeld a gondolataid, s amint azon kapod magad, hogy egy negatív érzelmi hullámba kerültél a múlt vagy jövő hatására, térj vissza a jelenbe. Ehhez például alaposan figyeld meg, hogy az adott pillanatban mit is csinálsz. Ha pl. iszol egy pohár vizet, érezd a pohár hűvösségét, ahogy a víz lefolyik a torkodon, vagyis a lényeg, hogy légy ott az adott pillanatban, amennyire csak tudsz.

Kineziológiai oldások során sokszor előjönnek múltbéli hatások, melyeket a kliens még nem tudott elengedni, feldolgozni, s melyeknek a jelenben még hatásuk van. Ezeken a foglalkozásokon részben épp a múlt hatásait csökkentjük, tudatosítjuk. Visszatérve a jelenbe, a múlt már nem az adott rossz eseményt hordozza, hanem egy tudatosabb megértést is, mely tapasztalattal a jelen pillanata is jóval hatékonyabbá, könnyedebbé válik.

Sok kliensem jelzi, hogy ő még átgondolja, átrágja magát azon a múltbéli életkoron, melyen az oldás során dolgoztunk. Ezt azonban sem oldás után, sem attól függetlenül nem javaslom. Oldás után teljesen felesleges, míg azon kívül, önállóan olyan érzelmi hullámba, fájdalomba, önsajnálatba, szomorúságba kerülhet az ember, mely további problémákat szülhet a jelenben. Azt gondolom, hogy a múltat boncolgatni önállóan roppant kevesen képesek, a fent említettek miatt. Ha szeretnéd tisztítani a múlt hatásait is az életedben – hogy a jelenedet könnyebben és hatékonyabban meg tudd élni-, akkor sokkal hatékonyabb, ha felkeresel egy kineziológust, vagy akár pszichoterapeutát, de semmiképp ne állj ennek a folyamatnak neki otthon, egyedül.

 

2. A vágyott állapot 10 percnyi átélése

Biztosan hallottál már a vonzás törvényéről, mely számos spirituális, önfejlesztő könyv alapját is adta. Azonban egy problémás élethelyzetben pozitívnak lenni és folyamatosan az elérendő célra fókuszálni valljuk be, hogy ha nem is lehetetlen, de roppant nehéz. Nem beszélve arról, hogy hatalmas kontrasztot élhet meg az ember a jelen állapota és vágyott eredmény között, ami aztán adott, labilis helyzetben tovább növelheti a stresszt.

Ehelyett egyszerűbb és hatékonyabb módszer, ha naponta mindössze 10 percet rászánsz, s elképzeled a célod. Nem csupán elképzeled, hanem át is éled azt érzések, érzelmek szintjére viszed az egész szituációt, s ha letelt a 10 perc, elengeded a vágyott cél vizualizálását, átélését, s teszed tovább a hétköznapi dolgaidat. Így minden egyes nap megerősíted, átéled amit szeretnél, megerősítést adsz magadnak a célodhoz, melyet így sokkal könnyebben el fogsz tudni érni.

A kineziológiai oldások során is használunk vizualizációs, s úgynevezett érzelmi stresszoldó technikákat, melyek nagyszerűen , s párhuzamosan oldják a stresszt, s erősítik a meg az ideális állapotot. Bátran biztatlak arra, hogy te is vezesd be az életedbe a napi mindössze 10 percnyi vizualizálást, s a lehető legnagyobb átéléssel lásd magad a vágyott állapotodban.

A két fenti módszer rendszeres gyakorlása gyökeres változást hozhat különféle problémás élethelyzetekre. Fontos, hogy ne légy túl szigorú magadhoz, s ha egyik nap nem sikerült a lépéseket megcsinálod, akkor add meg magadnak a lehetőséget arra, hogy majd a következő nap folytasd.

Hidd el, nincs semmi veszve, és minden élethelyzetre lehet megoldást találni!

Ha úgy érzed, hogy egyedül nem megy, és segítségre van szükséged, szívesen segítek:

Záprel Helga felnőtt-gyerek kineziológus, akupresszőr, természetgyógyász
0630/580-3527
zaprelhelga@gmail.com
zaprelhelga.hu