Advent, várakozás, Öröm

Advent harmadik állomása számos forrás szerint az Örömről szól, míg egyes helyeken a Szeretetet említik harmadikként. Én úgy vélem, hogy lelki értelemben a szeretet magasabb rendű, az örömre épülő érzés, így én őt hagyom a negyedik gyertyának. Gondolkoztam, hogy mit is jelent számomra az Öröm: minden pillanatot, másodpercet megélni és…

Folytatás

Advent, várakozás, Remény

„A remény a legerősebb gyökér. És az, hogy valamit még tenned kell magaddal, másokkal! Ha hív egy belső hang: Állj föl! Szükségem van rád! Sok embert megmentett a szeretet. És az, ha fölismerte élete értelmét. Az ilyen a viharban állva marad. Vagy elesik ugyan, de föláll! Biztos, hogy föláll, mert…

Folytatás

Advent, várakozás, Hit

Úgy gondoltam, hogy egy kicsit elragadok a hétköznapi és a túl vallásos adventi várakozás értelmezésétől, és némileg spirituális, mégis sokak számára megfogható módon szeretném a négy hét, négy gyertya, négy jelkép világát megragadni. Ezeket az energiákat kell őriznünk egész életünk során, és engednünk, illetve tudatosan tennünk azért, hogy végigkísérjék az…

Folytatás

Félelmek- avagy mi rejtőzik az ágy alatt? 2/1

Jelen bejegyzésben a félelemről, mint olyan témáról szeretnék írni, mely a negatív állapotok, stresszek legalattomosabb, leggyakoribb és legalacsonyabb szintű érzése.         Mindannyian találkoztunk már vele, és sajnos nagyon sokunk életét megkeseríti, hiszen a félelem: megakadályoz számos cselekvésben teljesen feleslegesen, nagyon sok energiát vesz el eltorzítja a valóságot…

Folytatás

A gyógyító Moxa-terápia –űzzük el a hideg negatív hatásait!

A hideg beköszöntével sokan megfáznak, elkapnak egy-egy vírust, levertebbek lesznek. Mit is lehet ezek ellen tenni? A Hagyományos Kínai Gyógyászat egyik eszköze a Moxa, melyet még Magyarországon elég kevesen ismernek, pedig a z őszi-téli hideg időszakban egy csodaszer. A Moxa-terápia tehát egy speciális hő-terápia, mely során az egyes akupunktúrás pontokat…

Folytatás

Heti Tarot tanácsadás – új lendület anyagi síkon

Ezen a héten némileg a „földhözragadtság” lesz porondon, mint: anyagi területeken fellendülés cselekvés szükséges munkahelyi változások meglépése önkifejezés, kreativitás mozgás, testtudat megélése elfogadás   Ahhoz, hogy a fentieket elérd, szeretnék néhány egyszerű tanácsot is adni. Először is próbálj meg mindent, amit teszel élvezettel, örömmel, önmagadat kifejezve megélni. E héten foglalkozz…

Folytatás

Heti Tarot útmutatás – Főpapnő energiája

Erre a hétre Főpapnő lapját, a női energiák megtestesítőjét kaptuk. Ő a Hagyományos Kínai Gyógyászatban Jin, a befogadó, a passzívabb, a hideg, a befelé forduló, nőies, érzéki, rejtelmes energia megtestesítője, így célszerű lesz ezen a héten e minőségekre koncentrálni. A Crowley Tarot Főpapnője áttetsző fátylával eltakarja a valódi, mélyen rejlő…

Folytatás

Nehézség van az életedben? –tippek, hogy könnyebben birkózz meg egy-egy feladattal

„Én dönthetek. Te dönthetsz. Úgy is dönthetünk, hogy kitartunk a csalódásaink és a hibáink mellett. Dönthetünk úgy, hogy keserűek, dühösek vagy szomorúak maradunk. Vagy amikor nehézségekkel és bántó emberekkel kerülünk szembe, dönthetünk úgy is, hogy tanulunk a tapasztalatainkból, és továbblépünk, és vállaljuk a felelősséget a saját boldogulásunkért.” /Nick Vujicic/  …

Folytatás

Munka -Heti Tarot útmutatás

Erre a hétre a Korongok III.-as lapját kaptuk, mely a Crowley Tarot-ban a Munka nevet viseli. Nem nehéz kitalálni, hogy ezen a héten a munkára való koncentrálás, munkahelyi kihívások megoldása és megfelelő kezelése kap nagyobb hangsúlyt. Arra figyelmeztet, hogy ha dolgozol, próbálj meg teljes odaadással a feladataidra koncentrálni. Ehhez ad…

Folytatás

Szomorúság megértése – kineziológia szemszögéből

A következő bejegyzéshez, inspirációként az Osho Zen Tarot kártyából húztam egy lapot, mely a Szomorúság nevet viseli. E heti témánk tartalma épp ezért a szomorúság, fájdalom, és az azzal együtt járó érzések megélése, megértése és más szemszögből történő szemlélete lesz. Úgy gondolom, hogy a szomorúságtól, rossz érzésektől sokan félnek, félünk.…

Folytatás